Kiadványok
Így színes a világ – autizmus belülről
Ennek a füzetnek a szerzői nem szakemberek, pontosabban nem az autizmus szakemberei. Legértőbb ismerői, értői, ha tetszik, szakemberei azonban gyermeküknek vagy testvérüknek és így gyermekük/testvérük autizmusának. Nem áldozatok ők, hanem - ahogy egy szülő fogalmazta – merész hegymászók. Fogadják szeretettel és nyitottsággal azt a képet, amit útjuk során, akár a hegy tetejéről, akár a völgyekből látnak. (Idézet a kiadvány bevezetőjéből.)
A kiadvány 2013. évben a TÁMOP-5.5.2-11/1-2012-0021 „KONTAKT. Önkéntes munkát motiváló, támogató és fejlesztő programok az AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület, a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány és az Autisták Országos Szövetsége szervezésében” c. pályázat keretében született meg, igazi érzékenyítő összeállítás, amely hozzájárul, hogy tisztábban lássunk, ha családokkal vagy érintettekkel találkozunk. Köszönet érte a szerzőknek és a kiadvány szerkesztőinek.
Szerzők: Bors Krisztián, Kapitány Imola, Krajcsovicz Rita, Nagy Orsolya, Soproni Emőke.
Szerkesztette: Simó Judit, Nagy Orsolya Grafika: Czuczor Renáta
Foglalkozzunk vele! "Fókuszban az autizmussal élő emberek támogatott lakhatása"
Helyzetelemzésekkel külföldi tapasztalatok alapján mutatják be a szerzők a támogatott életviteli modell és lakhatás alapjait, majd kísérletet tesznek a lehetséges hazai modellek vázolására és fogyatékosság-specifikus vizsgálatára. A pénzügyi szempontok áttekintését követően a kötet végén megfogalmazódik az Aura Egyesület több éves gyakorlatán alapuló ajánlása. A kiadvány 2011-ben készült az Aura Egyesület , az AOSZ és a Mosoly Otthon Alapítvány együttműködésében egy angliai tanulmányutat követően, számos elismert hazai szakértő közreműködésével.
Foglalkozzunk vele! "Útmutató munkáltatóknak Asperger szindrómával élő személyek foglalkoztatásához".
A 2013-ban készült kiadvány nyíltmunkaerő-piaci munkáltatóknak és HR szakembereknek szól, amelyet 2018-ban átdolgozás után ismételten kiadtunk. A füzet könnyen érthetően, szemléletesen mutatja be a munkavállalói csoport erősségeit. Szerző: Farkas Edit gyógypedagógus, foglalkozási rehabilitációs szaktanácsadó, autizmus szakértő. Szerkesztő: Vadasné Tóth Mária, az illusztrációkat Czuczor Renáta gyógypedagógus készítette.
"Fókuszban az autizmussal élő emberek egészségügyi ellátása"
A sok hasznos gyakorlati tanácsot tartalmazó füzet egészségügyben dolgozók számára készült, a Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával 2011-ben. A kötet szerzője Széplaki Mirjam, (akinek egyik fia szintén autizmussal él) a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának oktatója. Kitér az az alapfogalmakra, autizmussal élő személyek egészségügyi szakellátásához kínál egyedi módszereket, bevált trükköket, megfontolandó biztonsági szempontokat. A kis füzetet szülők figyelmébe is ajánljuk.
Mit IGEN és mit NE tegyünk, ha neurotipikusként (NT) autista személlyel kerülünk kapcsolatba?
Mielőtt tovább olvasod:
NE mondd a végén, hogy „egy kicsit én is/mindenki autista!” inkább azt, hogy „IGEN, próbálom elképzelni, milyen is autistaként élni”1
Mi az autizmus? Orvosi szempontból az autizmus kizárólag biológiailag meghatározott fejlődési zavar, melynek kialakulásában olyan komplex poligénes öröklődésmenet valószínűsíthető, amelynek valamennyi elemét, illetve azok lehetséges kombinációit még nem volt képes feltérképezni a kutatás.
AURA 2023 évi Közhasznúsági Jelentése (mérleg):
AURA 2023 évi Közhasznúsági Jelentése (tartalmi):
AURA 2022 évi Közhasznúsági Jelentése (mérleg):
AURA 2022 évi Közhasznúsági Jelentése (tartalmi):
AURA 2021 évi Közhasznúsági Jelentése (mérleg):
AURA 2021 évi Közhasznúsági Jelentése (tartalmi):
AURA 2020 évi Közhasznúsági Jelentése (mérleg):
AURA 2020 évi Közhasznúsági Jelentése (tartalmi):
AURA 2019 évi Közhasznúsági Jelentése (tartalmi):
AURA 2019 évi Közhasznúsági Jelentése (mérleg):
AURA 2018 évi Közhasznúsági Jelentése (tartalmi):
AURA 2018 évi Közhasznúsági Jelentése (mérleg):
AURA 2017 évi Közhasznúsági Jelentése (tartalmi):
AURA 2017 évi Közhasznúsági Jelentése (mérleg):
"KONTAKT" - Önkéntes munkát motiváló, támogató és fejlesztő programok az AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület, a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány és az Autisták Országos Szövetsége szervezésében (2012.11.15-2013.11.14.)
Zárótanulmány (TÁMOP-5.5.2-11/1-2012-0021 ")